Igazgatótanács
Vokony János IT elnök (Mosonmagyaróvár, 1951)
Iskolai végzettségem közgazdasági szakokleveles mérnök. A közép- és felsőfokú tanulmányaimat Budapesten végeztem. Az Édász Rt.-nél vállaltam munkát, különböző beosztásokban dolgoztam itt műszaki, közgazdasági területeken. Közben 1994-ben megalakult iparági önkéntes nyugdíjpénztárként a Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztára. Az alakuló közgyűlésen az igazgatótanács tagjává, majd a 2002. évi tisztújító közgyűlésen az igazgatótanács elnökévé választottak. Közben a pénztár magán ágazattal is kiegészült és nyitottunk minden nem iparági érdeklődő felé is. Megbízatásomnak igyekeztem maradéktalanul megfelelni, pénztárunkat a kiegyensúlyozott működés, átlagot meghaladó hozamok és ügyfélbarát működés jellemzi. Ebben az évben megkezdtük a pénztár működésének korszerűsítését és keressük a tőkeallokációs lehetőségeket. Ezen eredményeinket szeretném megőrizni és a továbbiakban erősíteni.
Gál Rezső (Budapest, 1954)
Középfokú és felsőfokú iskoláimat Budapesten végeztem.
1979-től 1985-ig üzembehelyező-mérnöki beosztásban a Paksi Atomerőműben dolgoztam.
Ennek kapcsán megszereztem a reaktor operátori szakvizsgát is. 1985-91-ig a Paksi Atomerőmű szakszervezeti vezetője voltam.
1991-től napjainkig - azaz négy választási cikluson keresztül - a Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének vagyok az elnöke.
1995-ben fontos kérdésnek tartottam, hogy az Ágazati Kollektív Szerződésbe a nyugdíjpénztár munkáltatói támogatása bekerüljön.
1998-ban létrehozója voltam a villamosenergia-ipari önsegélyező pénztárnak, melynek azóta is igazgatósági tagja vagyok. 2007. október 5-én az igazgatótanács elnökévé választottak.
A Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztárának tevékenységét a VDSZSZ és személy szerint én is megalakulása óta figyelemmel kísérjük. A jövőt illetően fontosnak tartom a kiegyensúlyozott együttműködést, az átlagot meghaladó hozamok elérését.
A pénztár munkájának további fejlődését kész vagyok személyes munkámmal elősegíteni.
Valaska József
1990-ben a Kandó Kálmán Villamosipari Főiskolán Budapesten villamos üzemmérnök, 2002-ben a Newport University-n MBA, majd ugyanitt 2004-ben Ph. D. fokozatot szereztem. A Miskolci Egyetem 2007. évben honosította a diplomámat és doktorrá avatott.
1971-ben kezdtem munkámat a Mátrai Erőmű jogelődjénél és részt vettem az erőmű üzembe helyezésében.
1974-től az erőműnél különböző pozíciókat töltöttem be, majd 1992. júniusától a Mátrai Erő-mű Rt. Vezérigazgatója vagyok. 1998-tól az erőmű irányítása és vezetése mellett az igazgató-ság elnöki teendőit is ellátom.
Egyéb betöltött tisztségeim:
- 1999-től az RWE-EnBW Magyarország ügyvezető igazgatója
- Bányászati Szövetség elnöke 2005-től
- A Powerforum Zrt. felügyelőbizottsági tagja 2008-tól
- 2008-tól az MVM T (MVM/Mátra közös társaság) felügyelőbizottság elnöke
Angolul és németül tárgyalási szinten beszélek.
Állami és miniszteri kitüntetéseim:
- Szt. Borbála érem (2001);
- Eötvös Lóránd Díj (2004)
- Innovációs nagydíj (2006)
- Prometheus Díj (2008)
- A Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje (2009)
Nagy Sándor (Gyula, 1971)
1971-ben születtem Gyulán. Nős, két gyermek apja vagyok. A középfokú tanulmányaim elvégzése után 1991-ben a Dél-Magyarországi Áramszolgáltatónál kezdtem dolgozni műszaki területen. 10 év szakszervezeti tagság után 2001-ben kapcsolódtam be a szakszervezetünk vezető testületének munkájába a békéscsabai terület küldötteként. 2004-óta a társaságunk Üzemi Tanácsának elnöki teendőit is ellátom. 2007-ben a Társaságcsoport szintű Üzemi Tanácsunk megalakulása óta függetlenített tisztségviselőként látom el feladataimat. 2009. január 1-jétől a DÉMÁSZ Szakszervezet vezető elnökeként dolgozom a kollégáim érdekeinek védelmében. Időközben felsőfokú közgazdasági tanulmányokat folytatok, melyeket jól tudok kamatoztatni a mindennapi érdekvédelmi munkám során. A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben a Nyugdíjpénztárunk megítélése a kedvezőtlen hozammutatók miatt kissé romlott. Aktív munkámmal szeretném segíteni a korábbi kedvező és pozitív megítélésünk visszaszerzését.
Rabi Ferenc (Sajóecseg, 1955)
Népmûvelõ-könyvtár szakos diplomával, felsõfokú szakirányú bányabiztonsági végzettséggel rendelkezem. A Bükkaljai Bányaüzemnél kezdtem dolgozni, majd azt követõen a Borsodi Szénbányák Vállalat Szakszervezeti Bizottságában, majd 1998-tól a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete munkatársa, alelnöke és elnöke, illetve 1996-tól 2002-ig a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége alelnöke voltam. A Magyar Szakszervezetek Országos Nyugdíjpénztára Igazgatótanácsának elnöki funkcióját társadalmi tevékenységként végeztem hat éven keresztül, az Évgyûrûk Önkéntes Pénztárral történõ egyesüléséig. Jelenleg a küldöttközgyûlés tagja vagyok. 2005-tõl a Villamos-, Bányaipari és Közüzemi Dolgozók Önsegélyezõ Pénztár Igazgatótanács tagjaként tevékenykedem. A Villamosenergia-ipari Foglalkoztatási Alap szerzõdésének meghosszabbításában és újabb két csomag kifizetésének biztosításában is közremûködtem. Az EMCEF (Bányaipari, Vegyipari, Energiaipari Szakszervezetek Európai Szövetsége) Szociális Párbeszéd Bizottság elnökének választottak. Elnökségi tagként és az európai bányász ágazati párbeszéd bizottságban 2004. évtõl szakszervezeti munkatársként, majd választott tisztségviselõként társadalombiztosítással, nyugdíjpolitikával, befektetés-politikával folyamatosan foglalkozom.
Réffi Péter (Gyõr, 1957)
Iskolai végzettségem vezeték-nélküli távközlési mérnök. 1975-ben lettem az ÉDÁSZ vállalat munkavállalója és azóta is az E.ON Csoportban dolgozom, jelenleg mint függetlenített szakszervezeti vezetõ. Az Észak-dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet vezetõjének 1991-ben választottak meg. A munkám minél magasabb szintû elvégzése érdekében felsõfokú személyügyi szakképesítést szereztem.
Az üzemi tanácsok megalakulása óta tagja vagyok az ÉDÁSZ és az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. Üzemi Tanácsának, 2004 márciusától képviselem az E.ON-os munkavállalókat az E.ON Európai Üzemi Tanácsában, ahol jelenleg elnökhelyettesként tevékenykedem.
A 2006-ban megalakult Villamosenergia- és Gázipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnökségi tagja vagyok.
A VIT Nyugdíjpénztár megalakulása óta az igazgatóság tagjaként járultam hozzá a pénztár eredményeihez. Pénztárunk harmonikusan mûködik és jelentõs hozamot biztosít tagjainak évrõl évre.
Nagy megtiszteltetés lenne számomra, ha a továbbiakban is részt vehetnék a pénztár vezetésében.
Dr. Varga-Sabján László (Jánoshalma, 1951)
A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogász-, majd késõbb Európa szakértõ másoddiplomát szereztem. A Pécsi Tudományegyetemmel a kapcsolatom azóta sem szakadt meg, mivel évekig tanársegédként, jelenleg c. egyetemi docensként veszek részt a felsõoktatásban. Angol és német nyelvtudással rendelkezem.
A '80-as években köztisztviselõként tevékenykedtem, amely során miniszterhelyettes, majd a miniszterelnöki hivatal elnökhelyettese voltam. Késõbb a gazdasági szférában felsõvezetõként dolgoztam.
2003-tól a Paksi Atomerõmû Zrt. törzskari igazgatója, 2005-tõl a PA Zrt. Igazgatóságának is tagja vagyok. 2006-tól az MVM Zrt. Vezérigazgatójának Fõtanácsadójaként koordinálom a Cégcsoport humán- és kommunikációs tevékenységét.
Társadalmi tevékenységeim:
- Dél-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság tagja
- Dél-Dunántúli Fejlesztési Tanács tagja
- Pécsi Tudományegyetem Gazdasági Tanácsának tagja
- Duna-Mecsek Alapítvány operatív tagja.
Az iparági önkéntes nyugdíjpénztárnak tagja vagyok, a pénztár mûködését az MVM Cégcsoport képviselõjeként támogatom.
A nyugdíjpénztári reformokat, a mûködés korszerûsítését, a mûködési költségek csökkentését, a bevételek növelését kívánom megvalósítani. Célom, hogy a VIT Nyugdíjpénztár a villamosenergia-ipar munkavállalóinak megfelelõ anyagi hátteret biztosítson késõbbi nyugdíjas éveikre.
Ellenőrző Bizottság
Dr. Szilágyi József (Debrecen 1960)
Iskolai végzettségem közgazdasági szakokleveles jogtanácsos. Jogi tanulmányaimat Miskolcon, míg a közgazdaságiakat Budapesten végeztem. Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt.-nél, illetve jogelõdjénél 1981-ben helyezkedtem el. Különbözõ beosztásokban, jogi és személyügyi területen dolgoztam, jelenleg a Tiszántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet elnöke vagyok.
A Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztára alakuló ülésén, 1994-ben az ellenõrzõ bizottság tagjává választottak, míg a 2002 évben megtartott tisztújító közgyûlésen az igazgatótanács tagjává. A testületnek jelenleg is tagja vagyok. A Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége most az ellenõrzõ bizottság elnökének jelölt. Megválasztásom esetén azon leszek, hogy a VIT Nyugdíjpénztár mûködése továbbra is megfeleljen a mindenkori jogi elõírásoknak, ugyanakkor alacsony mûködési költségekkel és magas hozammal szolgálja a tagság érdekeit.
Kovács István (Lupény 1936)
Az Oroszlányi Szénbányákhoz 1955. március 15-én léptem be, azóta is aktív dolgozója vagyok, különbözõ beosztásokban. A munkám mellett mindig a közösségért dolgoztam, ennek hatására 1990-ben a vállalat szakszervezeti kollektívája megválasztott az Oroszlányi Bányaipari Dolgozók Szakszervezet elnökének.
Elõzõleg az Oroszlányi Bányák Mûszaki Fejlesztési Osztályának Villamos Labor gyártásvezetõje voltam. 2004. április 1-jétõl az integráció létrehozásától a Vértesi Erõmû Zrt. dolgozója vagyok. Jelenleg a Vértesi Erõmû Zrt. Szakszervezeteinek Koordinációs Tanácsa elnöki feladatait látom el.
A Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztárának alapító tagja vagyok.
Horváth János (Budapest 1950)
A mûszaki fõiskola elvégzését követõen a nehéz-vegyipar számítóközpontjában dolgoztam rendszerfejlesztõként, majd a fejlesztési szakterület vezetõjeként. Ezen idõ alatt informatikai-, majd gazdasági fõiskolai oklevelet szereztem. 1983-tól vagyok az MVM Zrt. munkavállalója, ahol munkám során szükségem volt a kontrolling és humán ismereteim gyarapítására, így mindkét oklevél megszerzésére. Az elmúlt huszonnégy évben az iparágban informatikai, kontrolling és humán szakterületen dolgoztam, 2000-tõl a HR osztály vezetõjeként.
Az MVM Zrt.-ben két választási ciklusban az üzemi tanács tagja voltam, majd ezt követõen vállaltam munkát a társaság HR szakterületénél. Az iparági önkéntes nyugdíjpénztárnak megalakulásától tagja vagyok, az utolsó három évben igazgatósági tag tisztséget töltöttem be. Az iparági önsegélyezõ- és egészségpénztárakban jelenleg választott tisztségviselõ vagyok.
Nyugdíjpénztári megbízatásomnak igyekeztem maradéktalanul eleget tenni, egyike vagyok azoknak, akik kezdeményezték a pénztár a mûködésének korszerûsítését, a választott tisztségviselõk számának radikális csökkentését. Célom a kiegyensúlyozott mûködés, átlagot meghaladó hozamok és ügyfélbarát mûködés további biztosítása. Az elért eredményeket szeretném tovább erõsíteni.
Ritzl József (Pécs, 1966)
Iskolai végzettségem okleveles villamosmérnök, mérnök üzemgazdász, ezen kívül 2000-ben megszereztem az okleveles könyvvizsgálói képesítést is. A felsõfokú tanulmányaimat Budapesten, a Budapesti Mûszaki Egyetemen és Zalaegerszegen, a Pénzügyi Számviteli Fõiskolán végeztem. 1990-ben a DÉDÁSZ Rt.-nél kezdtem el dolgozni, ahol 1993-tól 1999-ig értékesítési és pénzügyi területen vezetõi tevékenységet láttam el. 1999-ben megbízást kaptam az E.ON Hungária Csoport, illetve a jogelõdje pénzügyi vezetõi feladatainak ellátására, mely tevékenységet napjainkig végzem. Feladataim a következõ csoportszintû területek irányítása: cash menedzsment, finanszírozás és befektetési tevékenység, deviza kockázatok kezelése és pénzügyi controlling.
A Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztárának megalakulásától kezdõdõen tagja vagyok, tisztséget, tevékenységet a nyugdíjpénztárban ez idáig nem töltöttem be, illetve nem végeztem.
Munkámat az alaposság és lelkiismeretesség jellemzi. A nyugdíjpénztári tisztség ellátása esetén szakismeretemmel a nyugdíjpénztár mûködését, gazdálkodását kívánom erõsíteni.
Téglás József (Környe, 1958)
A középiskolai érettségit követõen is folyamatos át- és továbbképzéseken vettem rész. Huszonkilenc éve dolgozom a Vértesi Erõmû Zrt.-nél és jogelõdjénél, 1989-tõl és jelenleg is a DUVISZ szakszervezeti vezetõje vagyok. 1994-ben a VDSZSZ Szövetségi Vezetõségének tagjaként sikeresen alakítottuk és szerveztük meg az iparág önkéntes nyugdíjpénztárát. Sajátunknak érezve szerveztük az Oroszlányi, Bánhidai, Tatabányai, Dorogi Erõmûvek és bányák pénztártagságát. A 2002. évi tisztújító közgyûlésen az ellenõrzõ bizottság tagjává választottak. A pénztár magán ágazatának kialakítása során tovább erõsítettük a taglétszámot.
Munkám során az EB, a törvényesség és a közgyûlési elvárások maradéktalan betartása mellett észrevételekkel és véleményekkel segítettem az igazgatóság munkáját. A közelmúlt feladatai közül kiemelhetõ a belsõ szabályzatok megalkotása, változtatási igények átvezetése és azok mûködésének figyelemmel kísérése. További kihívásokat jelent az igazgatóság pénztármûködést korszerûsítõ és tõkeallokációs elképzeléseinek megvalósítása. Célunk a Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztára alapértékeinek, eredményeinek megõrzése és a pénztár további erõsítése.
Pellei József ügyvezetõ
A Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Gazdálkodási Szakán végeztem 1992-ben, ugyanitt a Monetáris politika és intézmények szakirányát, illetve az Állam- és Jogtudományi Kar jogi szakokleveles közgazdászképzését is elvégeztem. Emellett a Nemzetközi Bankárképzõ Központ Befektetés elemzõi kurzusát 2001-ben fejeztem be.
A pécsi University of Arizona Gazdaság fejlesztési központ után a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaságnál dolgoztam a Humángazdálkodási osztályon, majd a Privatizációs és Tõkepiaci irodán és a Forrás Allokációs Fõosztályon. 2002-tõl a MOBILITÁS Nyugdíjpénztár ügyvezetõje voltam, melyet 2008. novemberétõl váltottam fel a VIT Nyugdíjpénztár ügyvezetõi székével.
Jelenleg még több tisztséget betöltök: Az Önsegélyezõ Pénztárszövetség elnöke, a MOBILITÁS Önsegélyezõ Pénztár Igazgatótanácsi tagja, és az ING Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár Ellenõrzõ Bizottsági tagja vagyok. Várhatóan ebbõl néhány a közeljövõben megszüntetésre kerül. 40 éves vagyok, nõs, két gyermekem van.
Oldal tetejére